13
10/2010
0

Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on Elm Street)

Alapsztori: Freddy Krueger álmok útján teremt kapcsolatot az emberekkel és ha ott szétkaszabolja őket, a valóságban is game over van. Remake.

Húzónév: Jackie Earle Haley

Műfaj: horror

Trailer itt

Amire számítottam: Tinihorror remake á lá 2010 egy olyan filmből, ami már eredetileg sem nagyon fogott meg. Nem sok jóra.

A szigorúan szubjektív vélemény: Szögezzük le, a Rémálom remake sem ijesztő, sem gusztustalan, sem borzalmas, sem semmi olyasmi nem lett, ami a horroron belül esetleg szeretett volna lenni. Az effekteken kívül nem igazán lovagolja meg az új idők szelét, a szereplők lekaszabolása pedig már javarészt ismerős. Az első felében tulajdonképpen amolyan durr bele a közepébe módon jelenetből jelenetbe rángat bennünket a film kicsit öncélúan, mire végre eljutunk oda, hogy a tényleges középponti karakterrel foglalkozzon. Freddytől én személy szerint sosem tudtam parázni, mert pont úgy nézett ki, mint az egyik általános iskolai osztálytársam egyébként kukásként dolgozó apukája, itt azonban még kevésbé félelmetes karakter: nem tudom, hogy szándékos-e, de a színész nem nagyon tudja érvényesíteni magát a mostani merev maszkban és leginkább az Óz Madárijesztőjét idézi. A többi szereplő vagy nyomi, vagy idegesítő, a film egésze pedig cakkumpakk ostoba, igen sok logikátlansággal. Nem éri meg.

Ítélet: mélyrepülés

A mások véleménye: Filmdroid 50%

Egyperces Filmkritikák 0/5

Geekblog 2/5

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr822367301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.