03
01/2011
0

Fűrész 3D (Saw 3D)

Alapsztori: Egy Bobby Dagen nevű férfi maga köré gyűjti a halálos játékok többi túlélőjét, ám van egy titka, amivel a gyilkosnak újabb ötletet ad.

Húzónév: Tobin Bell, Cary Elwes

Műfaj: horror

Trailer itt

Amire számítottam: Az első Fűrész rendben volt, a többi nem hagyott bennem mély nyomot, szerintem keverem is őket, de reméltem, hogy a befejező részre összekapja magát a széria.

A szigorúan szubjektív vélemény: Nem, sajnos nem, szépen illeszkedik a későbbi részek sorába ez a darab is, önismétlő, újdonságtól mentes, horrorklippekből álló sovány történet. Azért az utolsó rész tényét jelezve kapunk cameókat a korábbi részekből, illetve azért megvan a filmnek a maga csattanója, de nem sikerült úgy megfogalmazni ezt a készítőknek, hogy különösebben nagyot üssön. Továbbra is a gore a központi téma, mi szakad le, szét meg el, úgyhogy aki szereti az ilyesmit hosszasan nézegetni, az nyilván ezt is nagyszerű alkotásnak tartja majd, szerintem azonban kicsit önmaga karikatúrája már a sorozat a maga futószalagon érkező kínzásaival. Jó lett volna a végére keretbe zárni egy megint jobban sikerült filmmel, de nem jött össze, a parádés finálé ma elmaradt.

Ítélet: ez így gyenge

A mások véleménye: Egyperces Filmkritikák 2,5/5

Megnéztem 7/10

Médiaviagra 5/10

A Filmvászon Rémei 5/10

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr202556073

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fűrész 3D 2011.01.12. 01:14:01

Saw 3D (2010) - A nagyszabású torture porn saga záróepizódja, amitől én bőven többet vártam.A hagyományhoz hűen pontosan (hajszálpontosan) onnan folytatják, ahol az előző résznek vége lett, ám ezúttal ez szerintem nem előnyös. Sok idő elmegy azzal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.