28
01/2011
4

Újabb parajelenségek (Paranormal Activity 2)

Alapsztori: Egy család egy nap felforgatva találja lakását, így mindenhova biztonsági kamerákat szereltetnek. Lassan rájönnek, hogy nem mezei betörőkkel akadt dolguk.

Húzónév: -

Műfaj: misztikus, horror

Trailer itt

Amire számítottam: Mivel ezt már jóval több pénzből forgatták, mint az elsőt, úgy gondoltam, az első valamivel cifrább kiadása lesz. Látványilag legalábbis.

A szigorúan szubjektív vélemény: Nem igazán mutatja meg magát a nagyobb költségvetés (ami azért persze így is viszonylag kicsi még), a két film között nem nagyon lehet érzékelhető különbségeket felfedezni, azt leszámítva talán, hogy most több szereplővel dolgoztak: a fiatal pár helyett anyuka, a Rákóczi Feri utánérzet apuka és két gyerek a felállás, illetve mivel előzményfilmről van szó, találkozhatunk az első rész karaktereivel is, akik mint kiderül, a fenti család pereputtyába tartoznak. Nagyjából ugyanazt kapjuk, mint korábban: ez-az lepottyan, koppan, csattan, kinyílik, ahogy a poltergeist egyre jobban beleéli magát a melóba, a végkifejlet felé pedig megtudhatjuk, mi is a jelentősége az egész történetnek. Nem mondom, hogy ijesztő a film, főleg így másodjára, de egynek azért elmegy: az ember leginkább azért nézi végig, mert kíváncsi a két sztori kapcsolódására, hogy honnan is indult az egész kalamajka. Mivel egyébként pont olyan, mint az első, különösebben nem lehet vele zsákbamacskát venni.

Ítélet: nézhető kategória

A mások véleménye: Egyperces Filmkritikák 1,5/5

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr712620007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.01.29. 09:34:21

A napokban láttam, és nagyon nem jött be. Utoljára a Last Exorcism-ot untam ennyire. Nem tudom, mire számítottam, nekem az első rész se tetszett :)

filmekről röviden · http://filmekrolroviden.blog.hu/ 2011.01.31. 10:01:49

@Dr.Jones: Igen, akinek az első sem jött be, annak ez sem fog, ez így van. :)
Sőt, valószínűleg a harmadik rész sem, amibe illene viszont majd valami újítás szerintem.

_DelMare_ · http://reviewtonight.uphero.com 2011.02.02. 22:31:46

a filmnek egy missziója biztosan volt: bizonyítani a 'rókabőr' szavunk létjogosultságát. ez a film egy lassú és érdektelen folytatás lett sajnos, így utólag nem is értem mire adtam rá 4pontot.

_DelMare_ · http://reviewtonight.uphero.com 2011.02.02. 22:33:39

@Dr.Jones: a Last Exorcism a másik fele, ott is kopiztak a srácok, csak éppen a dokumentarista vonalról. ott még gyengusabb a végeredmény.