17
12/2010
0

Ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are)

Alapsztori: Egy magatartásbeli gondokkal küzdő kisfiú elszalad otthonról és eljut egy különleges helyre, ahol a furcsa, állatszerű lények királyukká koronázzák.

Húzónév: Spike Jonze rendező

Műfaj: fantasy, dráma

Trailer itt

Amire számítottam: Bizarr és egyszerre bájos, megható, gyerekbarát mesére.

A szigorúan szubjektív vélemény: Először azért nem árt a szülőnek külön megnézni a filmet és utána eldönteni, hogy a lurkónak is való-e, ugyanis olyasmi ez, mint A kisherceg, valamennyire érni kell hozzá. A főszereplő kisfiúnak nem egyszerű mesevilágba vezet az útja, hanem annál pár fokkal nyomasztóbb közegbe, ahol egyrészt többnek tűnik az ilyen-olyan érzelmi problémák halmaza a mókáénál, másrészt gyakran kerül olyan helyzetbe, amit jópofának fog fel, valójában azonban rá nézve elég veszélyes szórakozás. Ha azonban ezen túl tudjuk magunkat tenni, kincsre lelünk. Keserédes mozi, de nagyon megragadó történet, ami mer más lenni, mint a többi mese, ez pedig mindenképpen bátor és értékelendő lépés. Ráadásul CGI-t is csak a legszükségesebbekre (a vadak arcjátékára) használtak, így az egyébként is egyedi megjelenésű lények itt tényleg ízig-vérig valósnak tűnnek, már amennyire egy mesében ez lehetséges.

Ítélet: megtekintése kötelező

A mások véleménye: asanisimasa 7/10

Mainframe's Happy Place 4/5

Filmdzsungel 8/10

Half Pécs Squad 8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr452521387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása