02
08/2010
0

A hírnök (The Messengers)

Alapsztori: Napraforgótermesztés céljából vidéki farmra költözik a család, ahol aztán a természetfeletti kicsit megbonyolítja az életüket.

Húzónév: Kristin Stewart, Dylan McDermott

Műfaj: horror

Trailer itt

Amire számítottam: Ijesztgetős filmre, de volt egy olyan sejtésem, hogy nem nagyon fogok megijedni.

A szigorúan szubjektív vélemény: Nem lenne ez a film olyan rossz alapvetően, ha ez lenne az első ilyen a témában. Azonban amint a cselekmény előrehalad, egyre inkább az az ember érzése, hogy a jelenetek ismerősek innen-onnan és szinte már-már azért nézi a filmet, hogy találjon benne olyat, amivel nem találkozott korábban legalább százszor. Legalább. Túl nagy meglepetéseket sem fog okozni a történet, nagyjából lehet benne tudni, mi lesz a végkifejlet, maguk a horrorjelenetek pedig eléggé egyhangúak, főleg a "beleugrok az arcodba hirtelen" csapásirányán haladnak. Őszintén megmondom, nekem az egészben egyedül a család aranyos kisfia tetszett, ezzel úgy nagyjából ki is fújtak az erényei és ez bizony nem sok. A kevés vért, inkább több ijesztgetést kedvelőknek megérhet egy próbát, de csak amolyan töltelékfilmnek unalmas estékre, mondjuk hirtelen lemondott sörözések helyett.

Ítélet: ez így gyenge

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr972192819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása