29
09/2010
2

Alkonyat (Twilight)

Alapsztori: Egy tizenéves lány szerelembe esik egy vámpírral, ám a dolog persze nem zökkenőmentes.

Húzónév: Kristen Stewart, Robert Pattinson

Műfaj: romantikus, fantasy

Trailer itt

Amire számítottam: Csak a második részt láttam, amit komoly traumaként éltem meg, úgyhogy nyilván a kínok kínjaira készültem.

A szigorúan szubjektív vélemény: Talán pont azért, mert a maximálisra éleztem ki a negatív elvárásaimat és összerándult gyomorral ültem neki már eleve, annyira most nem érintett lesújtóan a film. Jónak nem jó, az tény, de kísérleti jelleggel próbáltam úgy végigülni, hogy nem magamat, hanem a célközönséget vettem figyelembe és igyekeztem nem a kultikus vámpírfilmekkel összevetni, hanem inkább más, kifejezetten tiniknek szóló romantikus sztorikkal. Így nézve végülis végigülhető a film és a második résznél mindenképpen jobb, de semmiképpen sem több a középszerűnél. Az ember nem a kihipózott arctól lesz hihető vámpír, emellett indokolatlanul nagy és hirtelen érzelmekkel találkozunk, a mindig össze-vissza álló szemöldökű főszereplő lány karaktere bugyuta, Robert Pattinson pedig tényleg úgy néz ki, mint egy rozoga imádkozó sáska. Viszont ma jókedvem van és a második résszel ellentétben ebben legalább történt valami, így jóindulatúan pontoztam és adtam neki egy közepest, ennél jobbnak viszont még ha tinilány lennék, sem tudnám látni, ez van.

Ítélet: nézhető kategória

A mások véleménye: Lestat a vámpír 50%

Filmdroid 20%

Mozgókép Blog 2,5/5

Filmdzsungel 6/10

Half Pécs Squad 4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr902331444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Driverbiro 2010.10.26. 08:34:52

Kíváncsi voltam anno hogy sikerül a készítőknek pozitívan ábrázolni a vámpírokat, akiket ugyebár nem nagyon szeretünk (vagy ha lennének, nem szeretnénk). Olyan női horrornak képzeltem el (bocs csajok), de megmondom őszintén jól van elkészítve a film, nem bántam meg hogy megnéztem. nem állítom hogy életem nagy vámpírfilmje, de a maga nemében korszakalkotó. Jók a karakterek, tetszett a film hangulata is.
Sajna a 2. rész már nekem nem jött be, lehet elég volt belőle ennyi is, vagy csak egyszerűen más folytatást vártam, nem tudom. A harmadikat már nem nézem meg...
5/10

filmekről röviden · http://filmekrolroviden.blog.hu/ 2010.10.27. 08:29:11

@Driverbiro: Hát hogy nagy hatása lett úgy en bloc a szériának, az elvitathatatlan. Pont a napokban néztem az egyik könyvesboltban, hogy egy teljes, elég széles és magas polcsort foglaltak el csak a Twilight könyvek és a koppintásai. Mondjuk tény, hogy még mindig jobb, ha olvasnak legalább valamit a tinik, mintha semmit sem olvasnának.
süti beállítások módosítása