04
10/2010
1

Elrabolva (Taken)

Alapsztori: Egy egykori ügynöknek minden tudását be kell vetnie, hogy visszaszerezze lányát, akit prostituáltnak akarnak eladni.

Húzónév: Liam Neeson

Műfaj: akció, thriller

Trailer itt

Amire számítottam: Olvastam, hogy ez valami jó dolog, de az ilyen magányos apucin nem fog az idő és mindenkit lever típusú filmeket nagyon szoktam unni.

A szigorúan szubjektív vélemény: Pedig az Elrabolva tényleg nem nagyon hagy okot az embernek a panaszra, és bár a történet tulajdonképpen abszolút sablonos, mégis fent tudja tartani az érdeklődést. Szépen végigzongorázzuk benne a főhőssel együtt az alvilág lépcsőit a piti bűnözőktől kezdve a megrögzöttebb arcokon át a nagymenőkig és annak ellenére, hogy nem olyan hosszú film, szépen ki tud bontakozni. A többi hasonló film (talán pont a hossza miatt is) számomra nyúlik, mint a rétestészta, itt azonban relatíve pörögnek az események, mégis ott van benne az az egy csepp nyomasztó kilátástalanság. Ehhez hozzátesz az is, hogy a prostikkal való kereskedelemnek a fele se tréfa és szerintem életszerűsége miatt is jobban megérinti az embert, mint amikor Fjodor Fjodorovics ex-KGB-s szupergonosz szuperügynök rabolja el apuci szeme fényét. Megvan a filmben a kellő európaiság is (nem csak a helyszín miatt), a kellő realitás (leszámítva néha persze szuperaput, de az megbocsátható), a kellő epikusság és azt hiszem, hiányozni sem nagyon hiányzik belőle semmi, ajánlom.

Ítélet: ez már döfi

A mások véleménye: Egyperces Filmkritikák 4/5

Kalózblog 8/10

A film szerint a világ 85%

Half Pécs Squad 8,5/10

Filmdroid 90%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr372343107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Driverbiro 2010.10.25. 12:31:08

Liam Neeson nagy sztár lett a Rob Roy óta, ez a film is méltó hozzá. Kiváló akciófilm, aki még nem látta pótolja mindenképpen!
7/10
süti beállítások módosítása