29
10/2010
0

The Tortured

Alapsztori: Egy házaspár kisfiát elrabolja és megöli egy sorozatgyilkos, ők pedig a bosszútól hajtva a gyilkost rabolják el, mivel úgy gondolják, az önbíráskodás több eredményre vezet.

Húzónév: -

Műfaj: thriller, horror

Trailer itt

Amire számítottam: Még egy bosszúállósdi kínzós film? Nem voltak vérmes reményeim, kevés sztorit, sok közepes kínzójelenetet jósoltam, oszt jónapot.

A szigorúan szubjektív vélemény: A film elejének valami halovány Bárányok hallgatnak utánérzése van, de aztán gyorsan irányt váltunk és a történet első felére tulajdonképpen belefulladunk az unalomba. Megismerkedünk ugyan a szülőkkel és a bennük dúló érzelmekkel, azonban ez a rész túl hosszúra nyúlik és mintha valami "megtörtént esetek" filmet néznénk. A történet második fele válik aztán érdekessé az elrablással és az utána történtekkel: a kínzások nem látványosak, nem annyira gore a dolog, mint másutt, de azért összerándul így is néha az épp aktuálisan kínzott testrész a nézőn is. Az kicsit persze fura, hogy álomapuci és álomanyuci követi el mindezeket, miközben hol egyikük, hol másikuk un rá a banánra és próbálja lebeszélni a másikat: mintha Hallmark szereplők osontak volna be titokban a forgatásra. A film próbál időnként érdekesebb vágásokkal, ezzel-azzal operálni, de túlzottan elvétve történik ez ahhoz, hogy különleges ízt tudjon adni a cselekménynek. Amiért megéri végigülni, az a befejezés, de ez sem hozza ki pozitívra a mérleget: alapvetően végig érzi azért az ember, hogy látta ezt már szebben-jobban párszor. Aki nagyon akar, nekiülhet, az egész film rövid, stáblistával együtt sem teszi ki a másfél órát, de nagy elvárásai ne legyenek.

Ítélet: ez így gyenge

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr42407006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása