03
12/2010
1

Gru (Despicable Me)

Alapsztori: Gru foglalkozását tekintve főgonosz, ám amikor egyik terve megvalósításához három árvát készül felhasználni, elkezd kötődni hozzájuk.

Húzónév: -

Műfaj: animációs, vígjáték

Trailer itt

Amire számítottam: Néhány mese ezen a vonalon igen magasra tette már a mércét, úgyhogy én egy átlagszintet lőttem be a legrosszabb esetben is a Grúra.

A szigorúan szubjektív vélemény: Márpedig az év egyik legnagyobb dobása volt számomra a Gru: jófej, jól eltalált karakterek és nagyon magas cukiságfaktor jellemzi többek között, de ami a leginkább tetszett, az az, hogy mintha nem is a történet adná a fő vázt és ezt támogatnák meg jófajta poénokkal, hanem mintha a gegek uralnák az egész filmet, mégsincs az embernek hiányérzete. Minden perce vicces és figyelem, igen sokszor előfordulhat, hogy hangosan kibuggyan belőlünk valami ortopéd kaccantás. Gru modern Prérifarkas, ellenfele, Vektor modern Gyalogkakukk (és úgy általában az egész filmet körbelengi a Bolondos dallamok hangulata), a kettejük párharca pedig ha nem is az évszázad cselekményével egyenlő, mégis olyan élményt ad, amit humorérzékkel megáldott embernek nem illik kihagyni és vonatkozik ez a felnőttekre is. Nálam az idei animációs listán biztos dobogós helye van.

Ítélet: megtekintése kötelező

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr802490112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

simonp1 2010.12.03. 21:35:02

Talán túl sokat vártam tőle... Humorérzékkel megáldottnak tartom magam, de valahogy nem fogott meg. Erőltetett, gyenge poénok, érdektelen történet. Mivel imádom az animációkat, talán adok neki még egy esélyt, de eddig az év egyik nagy csalódása számomra és már nincs sok hátra az évből, hogy átvegyék tőle a címet.
süti beállítások módosítása