19
01/2011
0

Már megint te?! (You Again)

Alapsztori: Egy fiatal nő bátyja házasodni készül, ám kiderül, hogy az ara volt az, aki a gimiben pokollá tette a húg életét. A megbántott lány a tettek mezejére lép.

Húzónév: Kristen Bell, Jamie Lee Curtis, Sigourney Weaver, Odette Yustman, Betty White

Műfaj: vígjáték

Trailer itt

Amire számítottam: Sziruppal jó alaposan leöntött elemi rosszra, de ha már egyszer én vagyok a célközönség, gondoltam, megnézem, mi az, aminek tetszenie kellene.

A szigorúan szubjektív vélemény: Bár nevetni nem nagyon van alkalmunk, a film egyrészt a folytonos szurkapiszkára épül a szereplők között, másrészt az ebből fakadó helyzetkomikumra, ergó ki hogyan ég be egyre jobban a nagy felvágóversenyben a másik előtt. Az az igazság, hogy az egészet sikerült úgy megoldani, hogy inkább idegesítően hasson, mint viccesen, főleg hogy mindenből duplán kapunk, hiszen a lányokhoz tartozó felnőttek hasonlóképp kezdik szekálni egymást. Ezt a szálat viszont felesleges helykitöltőnek éreztem, más szerepe nem nagyon akadt, ennek ellenére Curtis és a Gőgös G. Gedeon karakterű Weaver párosa még mindig érdekesebb a lányokénál. Természetesen mindenki tehetős és nagyon sikeres is a filmben (szállodalánc-tulajdonos, PR-menedzser, ilyen foglalkozásokra tessék gondolni), egyfolytában kérkednek is ezzel egymás előtt, az egyszeri magyar ember pedig erre csak annyit mond, nem tudják má', micsináljanak ezek jódógukba'. Betty White (alias amerikai focizó öreg néni a nálunk is futó csokireklámban) viszont aranyos, belőle több kellett volna.

Ítélet: ez így gyenge

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekrolroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr282595166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása